2011. október 20., csütörtök

Jézus mondta:



Sokszor úgy érzem, hogy túl magyarázzuk azt amit Jézus mondott. Elismerem, hogy sok helyen szükségünk van nagy teológiai magyarázatokra, hiszen 2000 évvel ezelőtt egy teljes más kultúrában élt, de van amikor elég egyértelműen fogalmaz. Mi mégis meg akarjuk magyarázni és ezzel elvesszük a jelentését a dolognak. Én most olyan igék gyűjtöttem össze, amik szerintem nem szorulnak nagy magyarázatra, vagy magyarázkodásra. Ne is próbált kimagyarázni, csak halld meg és tedd amit kell. Ja, és engem nem vádolhattok, mivel ezt Jézus mondta: 
"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?" (Márk 8:34-37) 
"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13:34-35)
 "Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat,..." (János 14:15)
 "Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek." (János 15:12-14) 
Szerintem egyértelműen fogalmaz. Ezek után nekem is, neked is ugyanaz a kérdés:
Te teszed-e amit Ő mond ? Te Jézus barátja vagy-e? Tetszik-e Istennek az ahogyan élsz? ...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése